Van egy napenergia-részvény a magyar tőzsdén, amely a cég vezetői szerint jelentősen alulértékelt (2024. január 25.)
A szimuláción alapuló prognózisok szerint a tavalyi évit 15 százalékkal meghaladó termelési előrejelzéssel vág bele a 2024-es évbe a NAP Nyrt, így 2024-re – a várhatóan tavasszal lezáruló akvizíció kapacitásait is figyelembe véve – összesen 68 264 MWh villamosenergiát fog termelni a zöldáramot előállító társaság – áll a cég közleményében.
Összesen 59 245,6 MWh villamosenergiát termeltek a NAP Nyrt. leányvállalatai által tulajdonolt és működtetett naperőművek 2023-ban – összesítette a társaság igazgatósága a tavalyi számokat. (Ez az energiamennyiség az úgynevezett leszabályozott termelést is tartalmazza, azt tehát, amelyet az erőművek a fogyasztást meghaladó mértékben állítottak elő, mert az erőműveknek a leszabályozott energia után is keletkezik bevételük). Ez az adat azt is jelenti, hogy a 2023-as őszi-téli időszaknak az előzetes várakozásokat felülmúló termelése kompenzálta a tavaszi-nyári időszaknak az előzetes szimulációktól elmaradó termelését, így összességében véve az éves termelés és az előzetes szimulációk értéke között már nem volt jelentős eltérés - olvasható a társaság közleményében.
AZ IDEI ÉVBEN MÉG EZT IS MINTEGY 15 SZÁZALÉKKAL MEGHALADÓ, AZAZ 68 264 MWH ÁRAMOT FOGNAK TERMELNI A NAP NYRT. NAPERŐMŰVEI A TERMELÉST MODELLEZŐ SZIMULÁCIÓK SZERINT.
A szimuláció során már a 2023 novemberében bejelentett, és várhatóan 2024 tavaszán záruló akvizíció, azaz a Lajosmizse mellett működő naperőműpark várható termelési kapacitását is figyelembe vették. (A prognózis szimulációkon alapul, a termelés tényleges értéke az időjárás alakulásától is függ.)
„A folyamatosan növekvő energiatermelési kapacitás bizonyítja a vállalat erős és stabil növekedési pályáját a megújuló energia szektorban. A legutóbbi akvizíció eredményeként növelt termelési kapacitással a jövőbeli növekedési lehetőségek is tovább bővülnek, mindezek alapján a NAP részvények jelenlegi tőzsdei árfolyama jelentősen alulértékeli a társaság valós potenciálját” – vélik a társaság vezetői.
A NAP Nyrt. részvényei a magyar tőzsde Xtend piacán forognak 2021 óta, jelenleg 1000 forinton áll az árfolyam.